Településtörténet

Amiről az írásos emlékek szólnak...

A település neve történeti eredetű, minden bizonnyal a falut övező két szikestóról nyerte. Árpádkori település, mely azzal bizonyítható, hogy 1137-ben már népes lakosságszámmal bírt, hiszen ebben az évben templomot is építettek. Írásos említés található a községről a "Váradi regesztrumban" (1220). 

Az első pontos és hiteles adat az 1326-ban keletkezett oklevélben található, melyben Károly Róbert (I.Károly) a Gut Keled nb. Báthori Berecknek és fiainak adományozta a Fejértó nevű birtokot, amelyet Gotthárd fiaitól (Pál és János) valamint Gotthárd testvérétől (Lászlótól) kobzott el. Az oklevélben fel vannak tüntetve a falu határai: Petri, Levelek, Bakta, Besenyőd, Laskod, Pócs. Ekkor már temploma is van Szent Margit tiszteletére alapítva.

Ettől kezdve összekapcsolódik a sorsa a Báthori családdal. 1418-ban a Báthori család Szaniszlófi ágának birtoka volt, s a falu nagy részét meg is őrizték. A Báthori-Szaniszlófi ág utolsó férfi tagja, Zsigmond 1592-ben még élt, utódai pereltek hagyatékáért, amely az ecsedi és somlyai ágon egyaránt utolsó férfi, Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem birtokába jutott.

Másik részét a közeli Vaján birtokos Vay és egy távolabbi birtokos Károlyi család tartotta a kezében, egy 1554-ben kelt perből ítélve. A Báthori-Szaniszlófi ágba benősült Lónyay István majd ennek fia Zsigmond és egy korábbi, XVI.sz.-i házasság révén a Kállay család is bírt bizonyos részeket. Lónyay Zsigmond 1592-ben a határon gátat és rá vízimalmot építtetett.

A XVI. század második felében elég jelentékeny falu lehetett. 1549-ben 27 portát, 4 bírót, 25 jobbágyot, és két szolgát írtak össze adó alá, de 61 adófizető személy élt itt.

A jobbágylakók száma: 1549-ben 300-320 fő
1582-ben 290-310 fő
1598-ban 165-175 fő között ingadozott.

 A XVII. század folyamán a Lónyai birtokok egy része Lónyai Judit kezével a Bogdányi család birtokába jutott. Más részeit szintén a Lónyayaktól hozományként gr. Csáky István, Kornis Gáspár és Erdődy Sándor szerezte meg. 1648-ban III. Ferdinánd adománya alapján az egész falut I. Rákóczi György foglalta el. A XVII. század második felében a megyei adószedők és a kállói várőrség a falut mértéktelenül sanyargatták. Erdődy György és Lónyay Gábor földesurak védelme is hasztalan volt.

A sanyargatást tetézte a török hódoltatás is. Súlyos következménnyel járt ez a nagy megterhelés a falura nézve. 1698-ban már alighanem puszta lett ha időlegesen is. Ekkor már nagyrészben Csáky Borbála, Palocsay István özvegye volt a földes asszonya , aki több más birtokával együtt Kércsy Sándornak adta zálogba. 1698-1718 között 9 család szökött el a faluból. 1704-ben mintegy 130-140 lelket írtak össze benne. A XVIII. század folyamán fokozatosan benépesedett. 1715-ben 11, 1720-ban 18 családfőt írtak össze a faluban.

Az első magyarországi népszámlálás (1784) pontos adatokkal szolgál a lakosság számáról, amely 536 lélek (1 pap, 7 nemes, 1 tisztviselő, 52 paraszt, 43 polgár, 50 zsellér, 1 szabadságolt katona) volt.
A XVIII. század közepén legnagyobb birtokos báró Palocsai Zsigmondné Gersei Pethő Rozália volt, 18 más birtokostársával együtt (többek között a Lónyay, Ramocsaházy, Jármy, Kállay családok leányági leszármazottai).

Az 1772. évi urbárium szerint már Dessewfy Sámuel sárosi főispán volt az egész falu ura, aki felesége, Palocsay Róza hozományaként kapta meg. Földesurai gyakran változtak, a XVIII. század végén a gróf Szirmay családé, a XIX. században a gróf Csáky, Pálffy és Sexty családé, a múlt század 70-es éveiben a gróf Majláth család szerezte meg.

A falu határa a múlt század közepén felvett telekkönyvi felmérés szerint 7579 kat. hold volt, ebből 1895-ben gr. Majláth József 5749 kat. holdat bírt. 1935-ben a község 7450 kat. hold határából a Majláth-féle uradalom még mindig 4872 kat. hold területet foglalt el. A grófon kívül az egyház rendelkezett még nagyobb földterülettel. Középparaszt /gazdaparaszt/ csak egy volt, Vékey István máriapócsi földbirtokos, aki Ófehértó határában 107 holddal rendelkezett. A kisparasztok száma már jóval magasabb (kb. 680), ám földterületük megoszlása nagyon egyenlőtlen. A közigazgatás terén az egyszemélyi jogot a jegyző gyakorolta. A község főjegyzője: Csiha Kálmán. Támogatói voltak: a képviselőtestület, a tiszteletbeli esküdtek és a községi bíró.

A II. világháború befejezése után csak lassan indult meg az élet. 1945 tavaszán megalakult a 25 tagból álló Földigénylő Bizottság, amely azonnal hozzáfogott a föld kiosztásához. Ennek során 481 család kapott földet vagy kiegészítést. Összesen 3102 kh. föld lett az igénylők között kiosztva. 1947. január 12-én megalakult az ÚFOSZ (Újbirtokosok és Földhözjutottak Országos Szövetsége) helyi szervezete. Február 2-án a MADISZ-t hívták életre. Ebben az évben alakult meg az FMSZ (Földműves Szövetkezet) is, amely 10-15 év elteltével már képes volt az egész lakosság napi szükségletét kielégíteni.

1948-ban felújították, illetve átalakították a volt Levente Otthont, egy 400 főt befogadó kultúrteremmé. Az intézmény felavatásán részt vett Darvas József akkori miniszter is. Szintén ebben az évben fejezték be a körorvosi lakás és a hozzátartozó rendelő építését, amely nagy előrelépést jelentett a lakosság egészségügyi ellátásában.

1949 tavaszán a volt grófi kastély területén rendezték be a helyi Gépállomást. Ez tette szükségessé és egyben lehetővé azt, hogy a meginduló villamosítás első periódusában (1945-49) bevezessék a községbe a villanyt (1949 szeptembere). 1949. december 21-én megalakult 15 taggal és 85 kh. földdel a "kis téesz", melynek tagsága 1952-es évre 111 főre nőtt. A "Búzakalász Termelőszövetkezet" nevet az 1961. február 9-én megtartott közgyűlésen vették fel.

1952 márciusában új helyi munkalehetőség nyílt az emberek előtt. Ekkor alakult meg ugyanis 30-35 fővel a volt grófi intéző lakásában a Vegyes Kisipari Termelőszövetkezet. 1957-ben a Gépállomás elköltözött a grófi kastélyból. Ekkor kezdték meg az épület iskolává alakítását. Egy részét lebontották és újraépítették. Így sikerült állami beruházásból egy 9 tantermes, 2 szolgálati lakásos iskolát létrehozni. Az iskola felavatása 1960. augusztus 20-án történt. 1962 októberében megkezdődött az új kultúrház építése, amit 1964. augusztus 20-án avattak fel. 1967-ben teljesen befejeződött a villanyhálózat kiépítése, melynek teljes hossza 15 km lett. Ekkor kapcsolták be a rendszerbe a községhez tartozó Ligettanyát is.

1970-ben a Termelőszövetkezet a volt kultúrház (előzőleg Levente Otthon) helyén éttermet létesített, Ligettanyán pedig megépített egy vákuumos pálinkafőzőt, melyhez 1971-ben palackozó üzemet is kialakítottak. 1977. november 7.-én egy új, modern, 4 csoportos (100 férőhelyes) óvodát adtak át. Korszerű, 200-250 adagos konyhája a napközis gyerekek étkezését is biztosítja.

1974-1979 között elkészült 7 km belvízelvezető csatorna és 4 km szilárdburkolatú járda. 1979-ben új tűzoltószertár, 1980-ban új vasútállomás épült. 1982. augusztus 20-án adták át a forgalomnak a községet és a tanyát összekötő szilárdburkolatú utat, 1983-ban pedig a Vízmű-telepet.
1988-ban elkezdődött és 1989 szeptemberére már átadásra is került a régi iskolaépülethez csatlakoztatott új iskolaszárny, melyben 4 tanterem, szaktantermek, tornaterem, könyvtár és ebédlő kapott helyet. Ugyanebben az évben készült el az Ófehértót Máriapóccsal összekötő 6 km-es út is.

1990. szeptember 1-jétől korszerű fogorvosi rendelő kezdte el működését. A 90-es évek nagy beruházásai között tartjuk számon az Ófehértó - Besenyőd között megépült újabb összekötő utat - ez egyben csatlakozás a 41. számú főútvonalhoz -, mellyel közelebb került a megye központja Nyíregyháza is. Továbbá a gáz és telefonhálózat kiépítését, valamint a volt étteremből az Öregek Otthonának megépítését.

A településnek jelenleg közel 2700 lakója van, amelyből megközelítőleg 400 fő az óvodás és iskolás korú. Van a fentieken túl a községben: önálló polgármesteri hivatal, posta, takarékszövetkezet. A lakosság többsége mezőgazdasági termeléssel foglalkozik.